Ezek után hazasétáltam. Megvártam Louist.
- Szia édes! Tudod, te milyen boldog vagyok?! Imádlak!- csókolt meg.
- Szia, én is!- mosolyogtam.
- Már annyira várom!- mosolygott édesen.
A hónapok teltek közben elterveztük a neveket.. Sarah Louise ha kislány, vagy Ruby Rebecca, ha fiú, akkor Louis Troy, vagy Edward William..
Teltek a napok, hónapok.. majd kiderült, hogy ikreket várok, később pedig az is, hogy két kislány.
- Kicsim, minden rendben lesz!
- Tudom.. de én félek..
Erre a két mondatra 3 nappal, elfolyt a magzatvíz és Lou bevitt a kórházba. Nem volt olyan szörnyű, mint amiket a filmekben mutatnak. Louis egész végig bent volt, velem, majd megszületett a kis SarahLou, és Ruby. Olyan édesek voltak. Mikor hazavittük őket még nehéz volt velük, de mostanra már minden a legnagyobb rendben. Lassan mindenki elfogadott minket. A gyerekek 3 évesek lettek.
Harold, Niall, Liam, Zayn lett a keresztapa. Viszont Bellával azóta nem tartjuk a kapcsolatot mióta összevesztünk. Egy 20 éves anya vagyok 3 éves gyerekekkel, és egy 24 éves pasival. Nem tudom.. tetszik ez az élet. A banda nem oszlott fel azóta és minden a legnagyobb rendben. Lounak jut idő a gyerekekre és minden másra. Minden visszatért.. csend van és nyugalom.. kivéve ha a gyerekek hangoskodnak. Minden tökéletes és emellett Niall együtt van Tamyval, Zayn Charlotteal. Liamnek pedig van egy gyönyörű felesége, Danielle. Akivel idő közben, találkozott. Tamy, Dani és Lottie lett a keresztanya. Mindenki élte a kis életét, de Harold, nem nagyon volt megelégedve a sajátjával. Nem volt barátnője a családjával keveset találkozott. És itt mondhatnánk, hogy boldogan éltek míg meg nem haltak, kivéve Harryt, aki szomorú volt további élete során.. De ez nem fog meg történni.! Hisz itt a történetnek még koránt sincs vége! Mert Harry találkozott egy lánnyal.
/Harry szemszöge/
Egyik nap sétáltam hazafele, mikor megláttam egy csapat lányt a házam előtt. Kurvajó.. Gondoltam valahogy átverekszem magam rajtuk.. de inkább a hátsó bejáraton mentem. A lányok néhány óra múlva feladták és elhagyták a házam területét. Gondoltam levegőzök egy kicsit. De valaki hirtelen hátulról nekem ugrott.
- Szia Harry bácsi!- mosolygott Ruby.
- Harry bácsii!- ölelt át SarahLou.
- Sziasztook!- öleltem meg őket.
- Szia Harry, tudom, hogy ez most hirtelen jött, de tudnál néhány órát vigyázni rájuk?- kérdezte Becky.
- Szia Bec, szívesen.- mosolyogtam.
- Rendben, nagyon köszönöm, sziasztok!- köszönt el, mi pedig bementünk a házba.
- Nah mit szeretnétek csinálni?
- TV-ézni!
- Hát látom anyátok és apátok génjeiből is eleget örölköltetek.- mosolyogtam, majd bekapcsoltam az TV-t.
Hirtelen kopogtattak az ajtón.. a hátsó ajtón.. ahol csak én szoktam bejönni.. max még néhány haverom. De nem jellemző. Óvatosan kinyitottam az ajtót, és egy gyönyörű barna hajú lányt pillantottam meg. De már éppen csuktam volna be az ajtót, ő megszólalt.
- Szia, nem vagyok fanatikus rajongó, csak egy autógrammot szeretnék, kérlek.. csak egy aláírás..- kért meg.
- Szia, rendben, de akkor gyere beljebb.- mosolyogtam.
- Köszönöm.
- Mi a neved?- kérdeztem.
- Claudia Lia Adam.
- Szép név. Becenév?
- Clau.- mosolygott.
- Rendben, tessék itt van, névre szóló.- kacsintottam.
- Köszönöm, akkor én megyek is! Szia!- mosolygott a csajszi.
- Várj! Uhmm..
- Igen?!- nézett vissza.
- Elkérhetem a számod?
- Aha.- mondta, majd számot cseréltünk.
- Akkor szia!- mosolygott.
- Szia!- búcsúztam el, majd bezártam az ajtót.
- Ki volt ez a lány Harry bácsi?- kérdezte SarahLou.
- Csak egy lány.. egy gyönyörű lány..
- Harry bácsi szerelmes!- nevetett fel Ruby.
![]() |
| Ruby Rebecca Hanriette Tomlinson |
![]() |
| Sarah Louise Tomlinson |

- Harry bácsi szerelmes!- nevetett fel Ruby. hát ez király ☺ imádom az egészet a kicsik is édik siess a kövivel!
VálaszTörlésEnci*
Nekem is az a kedvenc mondatom x3 :DD és nagyon köszönöm + megpróbálok sietni:')
TörlésBasszus de jó lett *w* ...
VálaszTörlésKövit gyorsaaaan :DD♥♥♥
Én az elejétől olvasom a Blogodat ..
Szerintem nagyon tehetséges vagy.!!!: DDD♥
Ohh.. nagyon köszönöm<3 Zavarba gyüttem:$<3 Szerintem sokat fejlődtem:DD És köszönöm mégegyszer:')<3
Törlés